A református templomban a reggeli áhítaton Mayerné Pátkai Tünde, a Református Gimnázium igazgatóhelyettesének bevezetője után Tóth András esperes megemlékezett Tompa Mihály lelkészi és költői pályafutásáról.
13.00 órakor a diákok rendhagyó irodalomórán vettek részt, Baksa Péter (Németh László-díjas tanár, helytörténeti kutató) és Baksa Péterné (tanár, helytörténeti kutató) idézetekkel és dalokkal színesített előadása Tompa ifjú éveit, Arany Jánossal és Petőfi Sándorral való barátságát hozta közel a fiatalokhoz.
15.00 órakor a nyilvánosság számára is megnyíltak a gimnázium kapui, a Magyar Református Énekeskönyv 442. dicséretének (Tompa Mihály: Idvességünk, váltságunk) közös éneklését követően Gránásiné Bácsi Tünde igazgató köszöntötte a megjelenteket, Tóth András esperes méltatta a lelkész-költő életművét, majd Dr. Áldozó Tamás polgármester, a rendezvény védnöke nyitotta meg hivatalosan a megemlékezést és a vándorkiállítást.
Szabó Anett szavalata, a Levél egy kibujdosott barátom után című vers után két előadás hangzott el:
Baksa Péter és Baksa Péterné Tompa családi és közéleti költészetét ismertették a hallgatósággal, míg Szűts-Novák Rita irodalomtörténész, a vándorkiállítás szakértője és az OSZK-kiállítás kurátora Arany és Tompa levelezésén keresztül mutatta be a két költő barátságát.
Rövid szünet után a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek cselló- és hegedűjátékában, valamint Falakiné Pildmann Erika zongorakíséretében gyönyörködhetett a közönség. A Bártfai levél Petőfi Sándorhoz című verset Holb Levente szavalta el, ezután a Győri Könyvszalon versenyfelhívása és a rendkívüli irodalomórát követő kvízjáték eredményei hangzottak el.
A köszönetnyilvánítások után a közönség együtt énekelte el a Magyar Református Énekeskönyv 452. dicséretét (Pósa Lajos: Mennyben lakó én Istenem) Tarcsa Gusztáv zongorakíséretében.