Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.
Költő, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Életútjának állomásai:
Rimaszombaton született 1817. szeptember 28-án, apja Tompa Mihály csizmadia, édesanyja Bárdos Zsuzsanna, aki gyermeke születése után négy évvel meghalt tüdővészben.
Igriciben, nagyszüleinél nevelkedett nehéz körülmények között. Tanítója, Bihari György felismerte tehetségét, és segítségével
Sárospatakra került szolgadiáknak. 1838-1844 között végezte itt felsőbb tanulmányait, bölcsészetet, jogot és teológiát tanult. Közben megélhetési okok miatt tanulmányait időlegesen megszakítva állásokat vállalt:
Sárbogárdon segédtanító volt (1838-1839), illetve nemesi családoknál nevelősködött. Első verseit az 1840-es évek elején írta.
Eperjesen kötött barátságot Kerényi Frigyessel, és itt ismerkedett meg 1845-ben Petőfi Sándorral, kinek hatására fokozottan a népköltészet felé fordult. Barátságukról több költemény tanúskodik.
Pesti tartózkodása során megjelenő első kötete, a Népregék és mondák hozta meg számára az ismertséget. Tagja lett a Tízek Társaságának, majd a Kisfaludy Társaság 1846. évi pályázatán a Szuhay Mátyás című költeménye – Arany Toldiját követve – második helyezést ért el. Az eseménynek köszönhetően levelezni kezdett Arany Jánossal, bensőséges barátságuk élete végéig a legfőbb vigaszt nyújtotta a sors megpróbáltatásaiban. A Pesti Hírlap, az Athenaeum és a Pesti Divatlap is közölte verseit. A sikerek ellenére magányosnak érezte magát,
Miskolcra ment apja második családjához, majd 1847-ben
Alsóvadászon lelkésszé szentelték. A Gömör vármegyei kisközség,
Beje még ebben az évben papjává választotta. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ügyét lelkesen szolgálta; a gömöri nemzetőrök tábori lelkészeként vett részt a schwechati csatában.
Kelemérre költözött, miután 1849. május 1-én feleségül vette Soldos Emíliát. Két kisfiuk született. Az első mindössze néhány napot élt, a második, Géza 5 évesen halt meg.
Hanva a következő állomás, 1852-től ez maradt lakhelye élete végéig. Az önkényuralom alatt kétszer is bebörtönözték
Kassán, majd falujába internálták. A meghurcoltatások után allegorikus költeményeiben ápolta a szabadságharc emlékét. Az ország sorsa miatta aggódás és gyermekei elvesztése aláásták amúgy is gyenge egészségét, 1866-ban
Bécsben szívtágulást diagnosztizáltak nála. Hazatérése után készült az elmúlásra, elbúcsúzott szeretteitől.
Hanván temették el 1868. július 30-án bekövetkezett halála után.