Kecskeméti Emléknap – 09.25.

2017. szeptember 25-én, hétfőn délután a Református Gimnázium Kamarakórusa Jámbor Zsolt vezetésével az Újkollégium dísztermében az „Erős várunk nekünk az Isten” kezdetű zsoltár hangjaival köszöntötte az egybegyűlteket, majd Varga Nándor elnök-lelkész nyitotta meg a Kecskeméti Tompa Mihály Emléknapot, megemlékezve a lelkész-költő születésének 200., valamint a reformáció megjelenésének 500. évfordulójáról.

Vincze Árpád lelkész előadásában Tompa Mihály gömöri gyökereit ismertette a hallgatósággal, ritka rajzokkal és felvételekkel hozta közel szűkebb pátriáját, míg Dr. Patonai Anikó Ágnes irodalomtörténész a kutató szemszögéből vizsgálta a költő munkásságát, hatását az utókorra. Tallián Marianne színművész kitűnő tolmácsolásában hallhattuk két versét, melyekkel ébren tartotta a szabadságharc emlékét az elnyomás éveiben: A gólyához és A madár, fiaihoz című költeményeket. A házigazdák képviseletében Császár Csilla, a Református Gimnázium diákja adta elő Tompa Mihály Itthon vagyok című művét.